Addig könyörögtem, hogy mennyünk el az Aréna Plázába megvenni a sulis cuccokat, míg anya bele nem egyezett.
- Lili, Bálint - szólt anya, ezzel azt mondva, hogy indulunk.
Miután odaértünk Bálinttal rögtön megrohamoztuk az írószerest. Kosarunkban volt 2db DC-s táska, Nici-s Top Model-es és Didlle-es (nekem), Herlicz, Faber Caster és Ed Hardy- cuccok. Füzeteket mindketten mintátlant vettünk, mert jól rajzolunk és szertejük egyedire megcsinálni. J
Ruhákat is kellet venni, úgyhogy beszaladtunk a J Press-be, Triumph-ba, Adidas-ba, C&A-ba és a H&M-be.
Készen állunk az iskolakezdésre! Hihihi J
Hazaérve Apunak elkezdtük mutogatni a szerzeményeinket, de nem éppen érdekelte, nos, ezzel nem foglalkoztunk. Hihihi, de kis izék vagyunk (:. Miután megmutattunk mindent felmentünk a szobánkba.
Kb. négy felé lehetett így elkezdem az üres füzeteimre rajzolni.
Kopogtattak az ajtón.
- Gyere be!- kiáltottam. Anya nyitott be.
- Apáddal megyünk a szülői értekezletre jók legyetek- adta ki a ,,parancsot’’.
Hallottam, hogy felöltöznek és záródik az ajtó.
Fojtattam az eddig elfoglaltságomat. Rajzoltam a füzeteimre.
Amikor anyáék 7-re hazaértek rögtön megrohamoztuk őket. Mindent kérdeztünk. De legjobban a kapott cuccok és a gólyatábor érdekelt.
Miután anyuék kiosztották a hozott cuccokat (1 óriási zacskó és a könyvek, külön lányoknak és fiúknak) felrohantam a szobámba.
Először egy papírt fogtam meg, ez állt rajta:
,, Osztályba járó tanulók
Tanárnő: Jenny White
1. Anbrus Orsolya
2. Bummed Dániel
3. Dommar Patrícia
4. Deklar Patrik
5. Fehér Bence
6. Harna Dávid
7. Kisskonn Vivien
8. Lell Ádám
9. Minkeny Lilien
10. Náth Fanni
11. Ontek Zoltán
12. Ponnie Alíz
13. Szenekeres Bendegúz
14. Zsoldák Angelika ’’
A második papír mait kiszedtem:
,,Gólyatábor!
Reggel 8- kor a Mont en Juice Gimnázium előtt találkozó. Ideje:
Nem kell egyenruhát hordani még, szabadon választott öltözet!
Szükséges hozni a gólyatáborra (4 nap):
- Ruhadarab:
· 3+1db Bugyogó (melltartó lányoknak, már aki hord)
· 4db Zokni
· Pizsama
· 4db Póló
· Sort, farmer szoknya, egybe ruha (kinek mi)
· sapka
· pulóver
· öv (már akinek)
- Neszesszerben:
· Fogkefe
· Fogkrém
· Fésű
· Zsebkendő
· Gyógyszerek (már akinek)
· Betétek (nem biztosítunk)
· Tusfürdő/ szappan
· Naptej
· Szunyogírtó
- Egyéb eszközök
· Iratok (útlevél, személyi stb.)
· Pénz (max. 100 euro)
· Könyvek elektronikus eszközök stb.
Elektronikus eszközöket szabad hozni saját felelősségre.’’
Nahh… akkor ez alapján később bepakolhatok - gondoltam. J. Kihúztam az óriási zacsiból egy kisseb zacskót.
Ezt tartalmazta:
,,Tornacucc:
· Tornazsák
· Póló
· Szabadidő nadrág
· Szabadidő fölső
· Baseball sapka ,,
Majd egy ugyanakkor zsákot szedtem elő.
,,Tartalmazza az iskola egyenruháját, mintájuk az iskola jelvénye:
· 1-1 db női póló (fekete, fehér, zöld, kék, lila, sárga, narancssárga, piros, barna és rózsaszín)
· 1-1 db női hosszú ujjú póló (-//-)
· 1-1 db cipzáras pulóver (-//-)
· 1-1 db cipzártalan pulóver (-//-)
· 1-1 db csőfarmer (fekete, fehér, koptatott szürke és kék)
· 1-1 db szoknya (mini és nem mini szoknyák, fekete, fehér, koptatott szürke és kék)
· 1-1 db leggins és capri (fekete, fehér)
Cipő, bugyi, zokni és melltartó nincs!’’
Gyorsan még átböngésztem a házirendet és elkezdtem bepakolni a gólyatáborra. A papír alapján egész könnyűvolt.J.
Elindultam fürödni és szerencsémre a bátyám nem találta ki, hogy ő is fürödni akar menni, mert akkor vita lesz addig, míg anyáék be nem előznek, aztán okos enged, szamár szenved, módjára mindketten azt akarjuk, hogy a másik menjen, míg az egyikünk be nem adja a derekát. Gyorsan lefürödtem, hajat mostam és lementem enni. Spagetti volt. Gyorsan felléptem facebook-ra és rögtön rámírtak legalább tizenöten. Egy kicsit népszerű voltam az előző suliban…
Asszem megyek aludni J Jóó Éjjt (:
Öhm... Ennyi cuccot ad az iskola? ^^
VálaszTörlés